Húznám a belem Nyíregyházára Újfehértó felé, de megfog a forgalomirányító lámpa. Útjavítás. Én meg idegeskedem a "négy kerék fölött kormányba kapaszkodva": szorít az idő. Hosszú várakozás után haladok tovább: nézem a gödröt; hisz nincs az út alatt alap!
A fidesz embere szerint ráfér a felújítási munka (20 éve vártunk rá). Szerintem meg több mint 35 éve. Ami érdekes, a kereszteződésből (lánykori nevén csomópont) Érpatak felé már nem történik semmi. Így kell elnyomni egy falut; szó nélkül tudatosan. Hivatkozás nélkül. Eredmény? Elnéptelenedés folytatása, haldoklás felgyorsulása, tömeges butulás felerősödése.
A település három város közelében van. Mindegyiknek lehetne kertvárosa is. Nem csak szemétdombja. Pedig van polgármestere, köztestülete is. A szavazóképes tömeg választotta. Amilyen a szavazóképes tömeg, olyanok a választottak is. Gólya nem költ gelicét.
Még azt sem mondhatom; mindenáron közlési vágy. Esetleg; magammutogatás. Nem vagyok olyan szép, meg okosnak látszó, hogy ezt tegyem. Nem állok senki oldalán; politikailag, gasztrolológilag, embertan szempontjából sem. Csak látom, mit mások nem látnak. És beszélek róla, ahogy nem teszi senki sem. És lehet, ezért nem érdekes az, amit írok.
Mi lehet fontosabb a testi éhség csillapításánál? A szellem csak segíti a beteljesülését. Abban a reményben, hogy aztán ő jön. Ő, mint a lélek maga. Ami ráér ugyan, de nem megkerűlhető.
Lelkét épp elhagyó testet belepi a légy. A körülötte lévőkből rokonszenvet váltó fiú kezével hessegeti a töménytelen élősködőt. A haldokló test szája szól „ne bántsd őket, mert száz éhes jön egy helyébe fiam!”
Második kép.
Már esteledett, amikor az éhség birkózott a bor alkoholfokával bennünk, még egy pohár bort kívánva, s én, meg az apósom ültünk a megrakott szekér bakján, álmodozva a kancsónyi szőlőverejték után. Unva a ló gyorsaságát, és hogy reánk rogyott az estve, ostorral bátorítottam lábai sűrűségét sugallva a hátán, nyomdafestéket szomorító mondatok sorával. Mígnem, apósom fékezett a következő mondattal „Ne bántsd fiam az az állatott, tudja az a dolgát, meg egyébként is ő megy elől, meg tudod, holnap is őt kell befogni a szekér elé!”
Megfogta egy megyei újság fényképes színes híre szememet. Az emberek harcolnak az olcsó élelmiszereket árusító boltokért. Joguk van hozzá. Mert az olcsó bolt - itt a reklám helye – az olcsó élelmiszerek megtalálási helye. Na Vaze! Nem hittem volna! Hú! De feka! Hogy én erre nem gondoltam! Minek ide közgazdaságtan, árképzés, ellenőrzés, meg minden egyéb, ami az én kényelmemet szolgálja! Minek gyártani. Gyártatni meg főleg. Fogom magam, olcsó bót be, aztán pénz marad náluk, én meg boldogan rohanok haza!
E mán fika Vázé! Nesze néked Világ, meg a te Válságodnak! Ennyire buta vagy? Ez mán nékem az örökmozgó! Nem hogy nem teszel bele, de még vissza is ad! Hú Vázé! Menjünk már oda! Ne fürgyé! Siessünk! Hú! Vázé! Bennem az inger! Adjunk már néki!
Tudod mi a szomorú ebben?!? Hogy milyen sokan bele esnek az ilyen hírekbe. Hogy milyen sokan bedőlnek annak a túrókrémnek, amiben minden van, csak túró, meg krém nincs. Milyen sokan tömik magukba az a virslit, aminek kilója 199. És már nem akarja tudni, hogy egy kiló hús már több mint ezer forint. A hangulat meg hozzá; egyél Vázé! Olcsó! Szólj már anyádnak, húgodnak, szomszédnak!
Az állam pírja mögött meg kínálja az öngyilkos szereket, amit e hangulat után szedned kell, hogy elviseld a mát. Tudod te! A hatóanyagot nézze, kérem! Ugyan az, mint a drágábbikban! Hogy meg fogok tőle halni holnap? Ja kérem! Onnan még nem jött vissza senki!
Mint autóst, most is érzékenyen érint az üzemanyag árának felmenése. Mert ha esik a kőolaj és benzin jegyzési ára, a világgazdasági válság miatt csökken az ipari felhasználás növekedése, akkor nehezen emésztem meg, hogy a forint szándékos gyöngítése miatt nékem mégis többet kell fizetnem azért, ami valójában kevesebbetér.
Igen, kevesebbet ér, csak nékem drágább. Valakinek viszont e haszon a zsebében gyarapodik. Naggyá téve anyagi hasznát, mert én, sok kicsi egyedül nem vagyok képes értékrendemet egy nagyságban képviselni. Már az sem titok, hogy az én szeretett hazám vezetői miért hagyják mindezt. Csak az veszlik erős homályba, én, mint sok kicsiségem gyengeségében miért engedem.
És ugye a rohamtempóban növekvő gázárak várható gyöngülésének lehetséges elmulasztása. Azért írom ilyen kacifántosan, mert ettől kacifántosabban adják el nékünk, miközben szemrebbenés nélkül emelni fogják, vagy elfelejtik csökkenteni, hivatkozva a forint gyöngülésére.
És ezek csak az energia árak két része. Van még a villamos energia. Azért e három, mert minden háztartást érzékenyen érint pénztárcáján keresztül.
Az ivóvízen való spekuláció, amin csak a fogyasztó veszthet, és veszít is.
A távhőszolgáltatáshoz kapcsolódó zsebfosztást már nem is említem.
És ugye még nem ettünk, nem mentünk sehova, és nem vittünk ajándékot sem. És nem beszéltünk a biztosításról, a hány bőrt lehet lenyúzni egy autótulajdonosról.
Hogy felment a vérnyomásod? Akkor ott van még az ugyanazt a hatóanyagot tartalmazó olcsóbb készítmény!
Végre eljutottam nyolc hónap jogvitában jogosítványom bevonása kapcsán, hogy a bevonó szerv (helyi okmányiroda) elé tárhassam, nékem van igazam, és végre visszakapom az én édes kicsi jogosítványomat. Vezethetek. Nem kell orvoshoz menet megkérni valakit, vigyen már el. Az én magyar országom nem gondoskodik rólam szállítás ügyben sem. Aztán a csoda megállt. Megállt, mert az önkormányzat okmányirodája az általam átadott alkalmasságomat igazoló okiratot nem fogadta el. A miértre sem szóban, sem írásban nem volt hajlandó válaszolni. Se aznap, se másnap.
Hogy megértsd miről van szó.
- A körzeti orvosomat csaláson (jogtalan előnyszerzés+anyagi) kapták, amiért úgy érezte, rajtam áll bosszút.
- Hónapok kemény munkájába tellett, mire valaki fel merte vállalni, hogy leírja a hamis vádak ellenkezőjét. Ehhez viszont számtalan orvosnak kellett megállapítani, valóban alkalmas a testem és a szellemem a gépjármű vezetésére úrvezetői szinten.
- Történt mindez az én jogok közti ismereteim nagyfokú hiányának visszaélésével. Valamint azzal a hihetetlen orvosi összefogás akarattal, amely él ma ezen a vidéken; ha egy orvos az ő hibájáért büntetni akar, akkor a többi takargatja azt.
Szomorú mindez. Mert a hivatal eljátssza a felé irányuló bizalmat. És nem az állampolgárt képviseli, segíti mindenapjaiban, hanem mást. És ehhez formálja a jog szavait.
Hogy miért írom le mindezt? Nem a megoldásként, az biztos. Mert van alkalmassági vizsgám, de a hivatal megmutatja, hogy nem érdekli. S ha vezetek, a rendőrt sem. Megbüntet, vagy börtönbe zárat.
Eszembe jut írásom kezdetén az a gyerekes sor… mit érdemel az a bűnös, aki… De már folytatásához elfelejtettem a szövegét. Az értelmét is. Lemaradt rólam. Le, mint annyi más, amit fontosnak éreztem egykoron. Újak rontottak reám. Újak, amiket szeretnék elfelejteni. Elfelejteni, mert haszontalanok számomra. Létem követelik. Furcsa szembesüléseim megrázóak. Megrázóak, mert ésszel nem tudom felfogni, miért. Miért engem súlyt.
Mint a kórházi nem gyógyítás. Miért arról szól, hogy lenyúlni a köz pénzét, de mivel kell hozzá a beteg, az van. De csak addig szükséges! Vagy az ön kormányzat, amiből önkormányzat lett, és vezetői arra szövetkeztek, nékik hogyan legyen jobb, a lakosság helyett. És mi van az Országgal. Hogyan csináltak belőle országh-ot. Miért csak a választásokkor van szükség az igent behúzó ujjak kezeire.
Van egy álmom. Az ember felkel tetszhalálából, megrázza magát, s az élősködők lehullnak róla. Aztán két kezének segítségével átalakítja testének szüksége szerint környezetét azzal a vággyal, hogy megbánva almára való éhségét, Teremtője arcába tudjon nézni sokaságában bízva.
Ez az írás csak útirányjelző térkép. A te létkörnyezetben. Hogy mit kezdvel véle, az már a te dolgod!
Szóval ép Nagyálló irányából tartok Birin keresztül Balkány felé, mint jobb oldalon ülő kényelemből látó kissé fáradt ember, s a nagy hóolvadás következménye mind a köves úton hempereg, mert árok , ahol összegyűlhetnének, az nincs. Ezért szinte lépésben hajt a sofőröm, hogy ne csapja be a gyalogosokat, meg a bicajosokat, mert ők szintén a kövesúton közlekednek. Járda? Még nem jutott eszükbe a helyi vezetőknek, mint a kerékpárút sem.
Szóval megyünk, úgy harminc alatt, amikor jobb oldalon mosolyog ránk egy harmincas tábla, jelezve, hogy útjavítás. Az út itt száraz, gyalogos, kerékpáros sehol, hisz lassan kifelé megyünk a településről, s a szem után a láb nyomni akarja a gázt, de szemből jeleznek, hogy mérnek. Mérnek. Oké az ötven. De ott a kintfelejtett tábla, hogy útjavítás harminc! Januárban, és pont egy igen fagyos majdnem egy hónap után. És tényleg mérnek. A rend őrei, civil fehér autóból. E tábla mögül az egyenes szakaszon. Eszembe jut, mit mondott a megyei kapitány a médiában; nem fogják kihasználni azokat az előnyöket, amit a kintfelejtett tábla jelent. Akkor ez a két egyén a fehér autóban nem az. Aztán melléjük érve, tényleg azok voltak. Végezték a dolgukat. Vajon hány ember fogja befizetni a kint felejtett harmincas tábla miatt a büntit. A büntit, ami sebesség túllépéssel arányos. Mert ugye, az ember nem néz utána, mert ha a rendőr azt mondja, az úgy van.
És akkor eszembe jut, szólni kéne ezen fehér autóban ülőnek, hogy emberek! ne rontsuk már még jobban azt az imázst, ami még megmaradt! Legyen már becsülete annak a ruhának, ami megkülönbözteti a másiktól viselőjét! Ennyire átlátszón ne szedjék már be a pénzt azért, hogy támogassák véle a bűnözést!
Mert elvárom a rend őrétől, hogy hasznos része legyen a társadalomnak. Értem legyen, ne ellenem!
Mondhatnám csúnyábban is, de akkor hová tegyem a kultúrám azon részét, hogy le kell ülnöm hozzád, hogy beszéljük meg álláspontunkat. Az álláspontunkat, hogy mit és hogyan tudunk feláldozni egymás érdekében, mielőtt összetörnénk egymás jelképeit a magunk igazát bizonyítva.
Néhányan tudtuk, el fog jönni az idő, amikor egy rendszer feloldódik, mert nem képes önmaga megváltozását úgy végrehajtani, hogy önmaga ne változzon meg. Történelmi játék ez az emberiség valóságában. És mégsem tanulunk belőle.
Most az energia fegyvere; na mit csinálsz nélkülem?!? Kapsz az én érdekeim szerint. Így koncentrálódik a vasreszelék az erősebb mágnes köré. A színek sokszínűsége az alapszínek felé.
Az emberi fejlődés motorja. A kíváncsiság, félelem, feledés alapbeállításának változásai átformálják az emberi kultúra milyenségét. Csak az éhség marad meg. Hol a testi, hol a szellemi. Most a testi dominál. A fennmaradás (valamilyen szinten) megköveteli a másik (élő, vagy élettelen) anyaggá nemesülésének birtoklását. És itt már nincs értelem, hogy egyedül nem megy, meg egységben az erő.
Ha fázom, meg kell oldani, hogy ne fázzam. Tűz pedig felemészt minden éghető anyagot. A bennünk érző értelem meg nem válogat a megoldásokban. Ha éves vagyok, ehetőt keresek. Ha te vagy, akkor így jártál.
A fene sem bánná, he nem velem történne meg. Na de én fázom, és én vagyok éhes!
Bocs emberiség! Te még ráérsz! Mivel is kéne agyonütnöm téged embertársam! Kel a tulajdonod! Az eszközeid! A ruhád, a nőd, gyermekeid, mert éhes vagyok és fázom!
Hogy beleveszhetek én is? Akkor már nem leszek éhes, és nem is fázom!
Szóval ott kezdődött, amikor a hatalmon lévők már nem tudták fenntartani rendszerüket azokon a népcsoportokon, akiket egy szép, egységes arculatú fejlődőképes országként voltak képesek összetartani a Szovjetunió név alatt. Volt munka, élet, és fegyelem. Ellentéte volt annak, amit csak a fő gonosznak kikiáltva említettek, a kapitalizmus. Aztán történt valami, ami szétverte a rendszert, a holdudvarával együtt. Egészen addig, ameddig nemzeti érdekszerveződésekre nem bomlott az, ami volt, van, és lesz (Lenin). Aztán megszületett a lehetőség, hatalomra került a megmutatom én, s lőn csoda, bevetésre került az energiafegyver. Igen, mert ha nem kell a KGST, a Varsói szerződés, az együtt könnyebb gondolat, csak a nyugati civilizáció csillogása csábít, s nem veszik észre ami mögötte van; sanyarúság, szegénység, gazdasági függőség követhetetlensége, és még sorolhatnám napokig, ami bejött a csillogás helyett. A hazugság mindennapjaiban az elbizonytalanítás az egyén gazdasági érdekében. Mert az USA értékrendje sem ad bizonyságot a biztonságra. Nézd újra az elmúlt ötven évet Náluk. Változásra képes, de megváltozni nem.
És mi van nálunk az energiafegyver bevetése után? Hazugság, amely változásra hajlandó, de az igazságra nem. Miben fogható meg? Meddig elég a gáz, meg kinek hogyan és mennyi jut. És ez óránként változik. Hol van már az az álom, hogy egyformát hazudjunk. Én tudom! Szar dolog beismerni, hogy az eddig hangoztatott csak gőgicsélés a saját anyagi haszon mentése érdekében. Most bebizonyosodik, hogy az egyéni haszon érdekének fontossága meddig ereszkedik le az őt választó néptömegek szintjéig. Képes e az energiát birtokló akaratát gyöngíteni, és mennyit rak az egyszerű ember nyakába a teherből. Mert most egyetlen puskalövés sem kell ahhoz, hogy emberek milliói fagyjanak meg azon a területen, ahol a valamikori holdudvar volt. Mert ugye, január van, és az ember nem képes önmagában megoldani a saját teste gyengeségét a környezete erejével szemben.
Ne keress értelmet írásomban, mert csak félek, mit kapok cserébe. Mert túl vagyok már azon, hogy szuper minőségi gázt számláznak, miközben alig éghető anyag pislákol az égőfejnél. Persze, a számláló forog, mert minden rendben van. Most megoldódni látszik, mert nincs gáz. Valahol még forog a mérőeszköz, csak nem az van benne, amiért fizetnek.
Hogy mi a hátránya az energiafegyver alkalmazásának? Politikai-gazdasági-társadalmi. Ezt bontsd le magadnak értelmed szerint.
És mi az előnye? Politikai-gazdasági-társadalmi.
S mit mondok én? A Szovjetunió felbomlása, valamint a holdudvarának átalakulása lehetővé tette a földön a harmadik világháború lehetőségének felgyorsulását, amihez egyetlen tanknak nem kell elindulni állomáshelyéről, egyetlen fegyvernek nem kell eldördülnie. Egyenlőre hatásosabb náluk az, ami van. Több emberéletet követel, és az anyag érintetlen állapotban marad. Tárgyak, amit az ember maga hasznára formált.
Emlékszel? Nem oly régen kijelentette a profit embere, milyen kevés emberre van szüksége, hogy a mostani szinten fönntartsa magát. Csak szólok. Ez, nem ma kezdődött el!
Én szeretném, ha nem lenne igazam abban, amit írtam. Viszont vállalom, mert ez minden olyan emberi társadalom szintjén elkerülhetetlen, amelyik nem képes fejlődni. És eddig egyik sem volt reá képes, hogy megoldja ezt azon a szinten, amikor tovább kellet lépnie önmagán. Csak idő kérdése volt. És eddig volt idő. Csak megoldás nem.
Megfogta egy megyei újság fényképes színes híre szememet. Az emberek harcolnak az olcsó élelmiszereket árusító boltokért. Joguk van hozzá. Mert az olcsó bolt - itt a reklám helye – az olcsó élelmiszerek megtalálási helye. Na Vaze! Nem hittem volna! Hú! De feka! Hogy én erre nem gondoltam! Minek ide közgazdaságtan, árképzés, ellenőrzés, meg minden egyéb, ami az én kényelmemet szolgálja! Minek gyártani. Gyártatni meg főleg. Fogom magam, olcsó bót be, aztán pénz marad náluk, én meg boldogan rohanok haza!
E mán fika Vázé! Nesze néked Világ, meg a te Válságodnak! Ennyire buta vagy? Ez mán nékem az örökmozgó! Nem hogy nem teszel bele, de még vissza is ad! Hú Vázé! Menjünk már oda! Ne fürgyé! Siessünk! Hú! Vázé! Bennem az inger! Adjunk már néki!
Tudod mi a szomorú ebben?!? Hogy milyen sokan bele esnek az ilyen hírekbe. Hogy milyen sokan bedőlnek annak a túrókrémnek, amiben minden van, csak túró, meg krém nincs. Milyen sokan tömik magukba az a virslit, aminek kilója 199. És már nem akarja tudni, hogy egy kiló hús már több mint ezer forint. A hangulat meg hozzá; egyél Vázé! Olcsó! Szólj már anyádnak, húgodnak, szomszédnak!
Az állam pírja mögött meg kínálja az öngyilkos szereket, amit e hangulat után szedned kell, hogy elviseld a mát. Tudod te! A hatóanyagot nézze, kérem! Ugyan az, mint a drágábbikban! Hogy meg fogok tőle halni holnap? Ja kérem! Onnan még nem jött vissza senki!
Mondhatnám csúnyábban is, de akkor hová tegyem a kultúrám azon részét, hogy le kell ülnöm hozzád, hogy beszéljük meg álláspontunkat. Az álláspontunkat, hogy mit és hogyan tudunk feláldozni egymás érdekében, mielőtt összetörnénk egymás jelképeit a magunk igazát bizonyítva.
Néhányan tudtuk, el fog jönni az idő, amikor egy rendszer feloldódik, mert nem képes önmaga megváltozását úgy végrehajtani, hogy önmaga ne változzon meg. Történelmi játék ez az emberiség valóságában. És mégsem tanulunk belőle.
Most az energia fegyvere; na mit csinálsz nélkülem?!? Kapsz az én érdekeim szerint. Így koncentrálódik a vasreszelék az erősebb mágnes köré. A színek sokszínűsége az alapszínek felé.
Az emberi fejlődés motorja. A kíváncsiság, félelem, feledés alapbeállításának változásai átformálják az emberi kultúra milyenségét. Csak az éhség marad meg. Hol a testi, hol a szellemi. Most a testi dominál. A fennmaradás (valamilyen szinten) megköveteli a másik (élő, vagy élettelen) anyaggá nemesülésének birtoklását. És itt már nincs értelem, hogy egyedül nem megy, meg egységben az erő.
Ha fázom, meg kell oldani, hogy ne fázzam. Tűz pedig felemészt minden éghető anyagot. A bennünk érző értelem meg nem válogat a megoldásokban. Ha éves vagyok, ehetőt keresek. Ha te vagy, akkor így jártál.
A fene sem bánná, he nem velem történne meg. Na de én fázom, és én vagyok éhes!
Bocs emberiség! Te még ráérsz! Mivel is kéne agyonütnöm téged embertársam! Kel a tulajdonod! Az eszközeid! A ruhád, a nőd, gyermekeid, mert éhes vagyok és fázom!
Hogy beleveszhetek én is? Akkor már nem leszek éhes, és nem is fázom!
